250

Fejezetek Pogányszentpéter történetéből

Pogányszentpéter történetéről eddig néhány rövid ismertetés született csak, melyek közül a legjelentősebb Kanyar József: Fejezetek Pogányszentpéter község történetéből című kiállítási katalógusa, mely a Somogyi Múzeum sorozatban jelent meg. A kiadvány a pogányszentpéteri parasztság életének leírása mellett bő teret szentelt a középkori adatoknak is, viszont a 20. század adataival jopbbára (a szocializmus ideológiai hatása alatt íródott) adós maradt. A teljes mű pdf formátumban . Ebből idézünk néhány fontosabb adatot ízelítőül (a szó szerinti idézetek dőlttel szedettek):

"A középkori oklevelek Stregenz, Strigench, Stregench és Stergench formájában említették a település nevét, amely a hasonló nevű folyó mellett feküdt, s közelében egy kisebb hegyen (in monticulo prope Zenthpeterfalva) 1381-ben már működött a Kanizsai család által alapított s Szent Péter apostolról elnevezett pálos kolostor. A stregenchi remetetestvéreket más néven szentpéterieknek nevezték. A Monumenta Romana Episcopatus Vesprimiensis második kötete azt is említi, hogy területén 1160-ban már a János-lovagoknak is volt monostora. A helységet e században még Zala megyei településként tüntették fel.

A XV. század elején az oklevelek Szentpéterfalva, vagy Németiszentpéter alakban is említették, miután a szentpéteri pálosok 1390-ben a Németiektől is kaptak Németiben földeket. A Pogány név pedig a hasonlónevű Pogány családtól veszi az eredetét, amely a XV. században a helység földesura volt. A helység sokáig a pálosok birtokaként is szerepelt, a dombon épült monostor helyét máig is Klastromi-mezőnek nevezi az ott élő nép.

Pogány szentpéter, illetve a középkori Szentpéter (Zenthpeter), mint láttuk, a Kanizsai család birtokához tartozott Kanizsa várával és a hozzátartozó somogyi jobbágyfalvakkal (Miháld, Szentpéter, Denes, Paid, Iharos, Ság, Illő, Csicsó) együtt. A birtokos család férfiágának kihalásával és Kanizsai Orsolya házassága révén az egész uradalom Nádasdy Tamás birtokába került.

A Mohács utáni első török betörések idején a felsorolt jobbágyfalvak lakói nagy pusztulásnak voltak kitéve, pestis és éhínség tizedelte soraikat, s az uradalom egyes falvait nemegyszer a kipusztulás réme fenyegette. A 150 éves török megszállás ideje alatt, a megye többi részéhez hasonlóan, a kanizsai váruradalomhoz tartozó Pogányszentpéter is elpusztult " (az 1554 évi hadjárat során).

1749-ben, a korabeli viszonyokat tekintve elég későn került sor a birtokos Malik János és a beköltözni szándékozó ismeretlen illetőségű jobbágyok közötti telepítési szerződés megkötésére,  vagyis ekkor települt

Az újratelepülés után, az 1767-es úrbérrendezéskor 5 jobbágycsalád, 27 házhellyel rendelkező, és 10 ház  nélküli (más házhelyén vagy házában lakó) zsellércsalád élt Pogányszentpéteren.

Kanyar József összefoglalásában olvasható a község határának leírása 1831-ből, melyet most ide idézünk.

A község határa századokon keresztül mitsem változott. A Ságh, Sukoród, Szentpál és Iharosberény között elterülő s az iharosberé-nyi uradalomhoz tartozó helység határfelmérése az urbárium kiadása utáni közvetlen esztendőkben történt: 1770. szeptember 20-án. A határlevél (határozó levél) útmutatása szerint 50 határhalom volt a jel, amelyek időközben „elenyésztek", aminek következtében meg kellett újítani azokat 1837. július 10-én az érdekelt helységek küldötteinek, akiknek sorában a szentpéterieket: Pétsek József, Mitnyek Istók, Nóvák Istók, Hajnal József, ifj. Nóvák Pál, ifj. Kardos József, Mitnyek József, ifj. Kortsmár János, Kondor Mihály, Pintér Mihály, Berke Józsi, Fiiszár Márton, Mitnyek Ádám, Pétsek Ferenc, Pétsek János, Miszel Józsi, Takáts János. Takáts György, Kardos János, Kodela Mihály képviselték.
Az új határlevél így hangzott:

„Az 1770. esztendőben szeptember 20-án kiadott határlevél útmutatója szerint menvén, Szentpéteri helység és Magasdi puszta határai közt elkezdtük a határjárást, azt hol az 1770. határozó levél tartalmánál fogva a Bunya vizének természetes folyama volt, mely helyen most már metszett kanálist tapasztaltunk, melynek egyik partján a régi halmot megtaláltuk, és minthogy ezen árok teszi a határmenetelt, annak északi részén Magasdi puszta határát képező régi halmot, mint ezen határozás rendében kezdő első halmot megújíttattuk, melynek ellenében a kanálisnak déli partján a szentpéteri, az idők viszonyai miatt egészen elenyészvén, a helyett egy újat hányattunk a felek megegyezésével, mely rendben a második.

Innen a Bunya folyót határmenetelnek megtartva, s mellette földmérő lánccal mérve, 680 ölek kimérése után elértünk azon helyhez, hol Magasdi és Sághi puszták határjaik, a Gardosi, vagyis Vasliki pusztával összeütköznek, hol két régi halmokat találtunk, délről Szentpéteri, nyugatról Sághi pusztát jelentőket, a Magasdi puszta határát jelentő halom északról elenyészvén, ahelyett újat hányattunk, szentpéterit is, sághit pedig újra felhányatván megújíttattuk, mint ezen határozás rendében a harmadikat, negyediket és ötödiket. Itt elmaradván északról Magasdi határnál folytattuk a határozást Ságh és Szentpéter között elkezdvén azon helyen, hol a Gardosi, vagyis Vasliki folyás a Bunyába belészakad és délnek menvén, azon nevezett Gardosi folyás tekervényes folyása mellett, mely mindenütt a határvonatot teszi, 628 ölek kimérése után elértünk azon helyre, hol a Nagybüki Gardosi folyásban kenderáztatói patak belészakad, ennek nyugati részén sághi földön megtaláltuk a régi sághi halmot, melyet rendben, mint hatodikat megújíttattunk, a folyásnak keleti részén pedig a szentpéteri egészen elenyészvén, ahelyett újat hányattunk, mely hetedik.
Tovább is délnek, a Gardosi folyásnak, hol egyenes, hol tekervényes menetelébe, az erdőben 570 öleket mérvén, ott ahol esős időben, Sághból, mely vízmosáson a Gardosi folyóba ömlenek a vizek, találtunk két látszató régi halmokat, és pedig a folyás nyugati részén a sághit, keleten a szentpéterit, melyeket mind rendben nyolcadikat és kilencediket megújíttattunk.

Mégis déli menetelben azon Gardosi, vagyis Vasliki folyást határvonalnak megtartva, és a Sághból leszakadó vízmosást jobbra hagyván 292 ölekre, azon folyónak nyugati részén a sághi látszatot megújíttattunk, a keleti részén pedig az elenyészett szentpéteri helyett újat hányattunk, melyek ezen rendben tizedik és tizenegyedik határhalmok. Innen ugyan tovább is a folyó árkát határvonalnak megtartván, hanem a déli iránytól most keletnek fordulván, és a völgybe 258 öleket mérvén, megtaláltuk azon völgy szélén a vízárok nyugati részén a sághit, keletről pedig a szentpéterit, melyeket ismét rendben tizenkettedik és tizenharmadikat újra felhányattunk.Ettől ismét délnek fordulva, és azon vízmosást, határelválasztó jelnek megtartva, a hegynek felfelé menvén 117 öleknek kimérése után kiértünk a Berényből Zákányba vezető posta-útra, hol is, délről sághi, északról szentpéteri, keletről pedig sukoródi régi határhalmokat megtalálván, melyek rendben tizennegyedik és tizenötödik, és tizenhatodik halmok, újra felhányatván, megújíttattunk.

Itt elmaradván a sághi határ, már most a határozást folytattuk szentpéteri határ és Sukoródi puszta között, és a fent írt hármas halmoktól észak felé tartván, a zákányi postaút mentében 102 ölek kimérése után, megtaláltuk a régi, keletről sukoródi, nyugatról pedig szentpéteri halmokat, melyeket is, mind ezen rendben tizenhetediket és tizennyolcadikat megújíttattunk.

Tovább is északnak menvén, és egyik halomtól a másikhoz való egyenességet határvonalnak megtartván, 120 ölekre az országút mellett megtalálván a régi halmokat, keletről szentpéterit, nyugatról sukoródit, mint rendben tizenkilencediket és huszadikat újíttattuk.

Ettől mégis északnak az országút mentében 96 ölek kimérése után megint két halmot találtunk, északról szentpéterit, délről sukoródit, egymásnak ellenébe, ezeket is mint huszonegyedik és huszonkettediket (t. i. megújíttattunk). Mégis ugyanazon irányban az út mellett 141 ölek kimérése után a huszonharmadik és huszonnegyedik, tovább is azon irányba az országút mellett 120 ölekre a régi huszonötödiket és huszonhatodikat megtalálván, újra felhányattuk. Itt elhagyván Sukoródi puszta határát, már most Szentpéteri helység és Keresztúri puszta között folytattuk a határozást, s tovább is az országút mellett, keleti irányba menvén és 120 öleket mérvén, két régi halmot találtunk, mely közül keletről Keresztúri puszta, nyugatról Szentpéteri helység határait jelentik, ezeket is mind rendben huszonhetediket és huszonnyolcadikat újra felhányatván, megújíttattuk.

Mégis azon keleti irányba, és út mellett, 110 ölek kimérése után, elértünk a szentpéteri szöllők gyepűj éhez, hol is a régi határlevél tartalma szerint két határhalomnak kellett volna találtatni, melyek azonban a Berényből Kanizsára vivő posta-útnak újonnan lett rendezése miatt egészen elenyésztek, azért a mostani használathoz képest a feleknek megegyezésekből, itten újat hányattak, és pedig egyik a gyepün kívül délről keresztúri, a másik a gyepün belül északról szentpéteri, melyek rendben huszonkilencedik és harmincadik halmok. Ezen halmoktól még jobban keletnek fordulván, és a gyepün belül 126 öleket mérvén, miután a régi gyepű kijebb tétetett, amint a hely színe megmutatta, és a régi halmok is elenyésztek, azoknak kevéssé látszató helyekre, délről Keresztűri puszta, északról pedig szentpéteri határokat jelentő két új halmok hányattak, amelyek rendben harmincegyedik és harminckettedik halmok.

Innen ugyanazon irányba a völgybe lemenvén 80 ölekre, a gödör szélén, déli részén megtaláltuk a régi egyes halmot, melyet rendben harmincharmadikat újíttattuk meg. Melyről még inkább, a nyári napkeletnek fordulván a gödör mellett, mely az elválasztó határjelt teszi és elhagyván a Keresztúri pusztát, már most a határozást szentpéteri és iharosberényi határok közt folytattuk, s az elébbi, egyes halom-tói 530 Öleket mérvén, a régi halmot fel nem találván, azért a Kisvári és Kerpai hegyek közt levő völgybe, a felek megegyezésével szentpéteri földön egyet újat hányattunk, mely rendben a harmincegyedik. Melytől északnak tartva, tovább is, a gödör közepét határvonalnak vévén 290 ölek után elértünk azon helyre, hol az említett gödörből kifolyó víz a Zimányi folyóba szakad, és ahol nyugatról Szentpéteri, keletről Berényi, északról pedig Szentpáli puszta határai összeütköznek, itt minthogy a régi hatáiievél szerint lenni kelletett halmok, a Zimányi folyó áradása miatt egészen elenyésztek, azoknak helyébe a Zimányi folyónak nyugati részén Szentpéteri, ugyanannak keleti részén pedig Szentpáli puszta határait jelentő két új halmokat hányattunk, melyek rendben harmincötödik és harminchatodik halmok.

Itt elmaradván iharosberényi határ, már most Szentpéteri helység és Szentpáli puszta határai között folytattuk a határjárást, és a most írott kettői halmoktól északi napnyugatnak tartva, és mindenütt határvonalnak, a Zimányi folyónak régi tekervényes ágyát vévén, egész azon helyig, hol 660 öleknek kimérése után, a Nádréti folyás a Zimányi folyóval összeszakad, a szentpáli földön megtaláltatott régi halmot megújíttattuk, a szentpéteri régi pedig egészen elenyészvén, a helyett a másiknak által ellenébe újat hányattunk, melyek rendben harminchetedik és harmincnyolcadik halmok. Melytől még jobban napnyugatnak tartva, és a Zimányi folyót, mely már most rendes árokba vétetett, határvonalnak állapítván 382 Ölek kimérése után elértünk azon halomhoz, mely az 1770. esztendei határlevél tanúbizonysága szerint azért hányatott a szentpéteri erdőszélben, mivel a vizek miatt azon helyre, hol a Zimányi folyó a Fakosi folyásba belészakadt, és amely a valóságos választó határjel, oda bemenni nem lehetett, most azonban mivel a berekbe be lehetett menni, megújítván a talált régi halmot, annak által ellenébe a berken keresztül 72 öleket mérvén száraz helyen, ne hogy idő jártával a Zimányi folyó partjának beszakadása miatt elenyésszen, a felek megegyezésével újat hányattunk szentpáli földön, melyek rendben harminckilencedik és negyvenedik halmok. Innen északnak fordulván, és mindenütt a berek közepét mostani használathoz képest határvonalnak tartván, nevezekimérése után elértünk azon helyre, hol a Fakosi, Magasdi és szentpéteri határok összeütköznek, itt megtalálván a szentpéteri régi halmot, azt megújíttattuk, Magasdit a maga jó állapotában hagyván, melyek rendben a negyvenegyedik és negyvenkettedik határhalmok.

Ezektől most már délnek fordultunk a magasdi és szentpéteri szántóföldek között 9IV2 ölek kimérése után a régi negyvenharmadikat újíttattuk meg.

Ugyanazon irányba a magasdi és szentpéteri szántóföldek közt, a dombra felmenvén 86V2 öl távolságra, a régi halom jóformán elenyészvén, helyette közös akarattal egy újat hányattunk, rendben a negyvennegyediket. Melytől mégis déli irányt tartva, s a nevezett szántóföldek között 106 öleket mérve, a régi negyvenötödiket újíttattuk meg. Ismét azon irányba is szántóföldek között 5IV2 ölek után a régi negyvenhatodikat. Ugyanabba, és földek között 148 ölek után a régi negyvenhetediket. Ahonnan ugyanazon irányba 147 ölek kimérése után elértünk a Szentpéterről Kanizsára vezető postaúthoz, melynek nyugati részén megtaláltuk a régi halmot, melyet, mint ezen határozás rendében negyvennyolcadikat, újra felhányatván megújíttattuk. Ettől délnek tartva, és 220 ölek kimérése után a magasdi malomhoz vezető szekérúton keresztül menvén a Bunyai folyóvíz kanálisához értünk, melyeknek északi partján hányattuk a negyvenkilencediket, délen pedig a szentpéteri határban, az ötvenediket. Ezektől már most nyugatnak fordulva, s a Bunya vize kanálisát határvonatul véve, ölek után eljutottunk azon helyre, hol régente a Bunya vizének természetes folyama volt, mely helyen most már metszett kanális vagyon, ennek északi partján a magasdi régi, mint ezen határozás rendében első s kezdő már megújíttatván, ennek ellenébe pedig egy újat hányatván eképpen Szentpéteri helységnek körülhatározását elvégeztük.

1860-ban már Inkey Károly birtokaként szerepel az összeírásokban a falu, melyet 1859-ben 175 katolikus, 7 izraelita, 1862-ben 201 katolikus és 7 izraelita vallású ember lakott. Az evangélikus betelepülők ezt követően jelennek meg az összeírásokban, megduplázva a falu népességét: 1907-ben 262 katolikus, 314 evangélikus, 11 református és 5 izraelita, tehát összesen 592 lakost ítak össze, azaz a katolikus lakosság száma is nőtt, és 11 református (2 család) is beköltözött a faluba. Két év múlva ugyanilyen arányokat látunk (264 római katolikus, 316 evangélikus, akiket ágostai hitvallású evangélikusként írtak össze, 11 református, 5 izraelita lakos). 1916-ban éreztette a háború a hatását, 3023 katolikus, 313 evangélikus, 1 református és 3 izraelita lakost regisztráltak: 619 főt.

 

Pogányszentpéter rövid településtörténete

Kezdetekben:

"A középkori oklevelek Stregenz, Strigench, Stregench és Stergench formájában említették a település nevét, amely a hasonló nevű folyó mellett feküdt, s közelében egy kisebb hegyen (in monticulo prope Zenthpeterfalva) 1381-ben már működött a Kanizsai család által alapított s Szent Péter apostolról elnevezett pálos kolostor. A stregenchi remetetestvéreket más néven szentpéterieknek nevezték. A Monumenta Romana Episcopatus Vesprimiensis második kötete azt is említi, hogy területén 1160-ban már a János-lovagoknak is volt monostora. A helységet e században még Zala megyei településként tüntették fel.

A XV. század elején az oklevelek Szentpéterfalva, vagy Németiszentpéter alakban is említették, miután a szentpéteri pálosok 1390-ben a Németiektől is kaptak Németiben földeket. A Pogány név pedig a hasonlónevű Pogány családtól veszi az eredetét, amely a XV. században a helység földesura volt. A helység sokáig a pálosok birtokaként is szerepelt, a dombon épült monostor helyét máig is Klastromi-mezőnek nevezi az ott élő nép.

Pogány szentpéter, illetve a középkori Szentpéter (Zenthpeter), mint láttuk, a Kanizsai család birtokához tartozott Kanizsa várával és a hozzátartozó somogyi jobbágyfalvakkal (Miháld, Szentpéter, Denes, Paid, Iharos, Ság, Illő, Csicsó) együtt. A birtokos család férfiágának kihalásával és Kanizsai Orsolya házassága révén az egész uradalom Nádasdy Tamás birtokába került.

A török-magyar háborúk idején:
A Mohács utáni első török betörések idején a felsorolt jobbágyfalvak lakói nagy pusztulásnak voltak kitéve, pestis és éhínség tizedelte soraikat, s az uradalom egyes falvait nemegyszer a kipusztulás réme fenyegette.
A 150 éves török megszállás ideje alatt, a megye többi részéhez hasonlóan, a kanizsai váruradalomhoz tartozó Pogányszentpéter is elpusztult " (az 1554 évi hadjárat során).

A XVII-XVIII.században:
1749-ben, a korabeli viszonyokat tekintve elég későn került sor a birtokos Malik János és a beköltözni szándékozó ismeretlen illetőségű jobbágyok közötti telepítési szerződés megkötésére,  vagyis ekkor települt újjá.
Az újratelepülés után, az 1767-es úrbérrendezéskor 5 jobbágycsalád, 27 házhellyel rendelkező, és 10 ház  nélküli (más házhelyén vagy házában lakó) zsellércsalád élt Pogányszentpéteren.
A község határa századokon keresztül mit sem változott. A Ságh, Sukoród, Szentpál és Iharosberény között elterülő s az Iharosberényi uradalomhoz tartozó helység határfelmérése az urbárium kiadása utáni közvetlen esztendőkben történt: 1770. szeptember 20-án. A  határlevél (határozó levél) útmutatása szerint 50 határhalom volt a jel, amelyek időközben „elenyésztek", aminek következtében meg kellett újítani azokat 1837. július 10-én az érdekelt helységek küldötteinek, akiknek sorában a szentpéterieket: Pétsek József, Mitnyek Istók, Nóvák Istók, Hajnal József, ifj. Nóvák Pál, ifj. Kardos József, Mitnyek József, ifj. Kortsmár János, Kondor Mihály, Pintér Mihály, Berke Józsi, Fiiszár Márton, Mitnyek Ádám, Pétsek Ferenc, Pétsek János, Miszel Józsi, Takáts János. Takáts György, Kardos János, Kodela Mihály képviselték.

A XIX.században:

1860-ban már Inkey Károly birtokaként szerepel az összeírásokban a falu, melyet 1859-ben 175 katolikus, 7 izraelita, 1862-ben 201 katolikus és 7 izraelita vallású ember lakott. Az evangélikus betelepülők ezt követően jelennek meg az összeírásokban, megduplázva a falu népességét.
A XX.században: 1907-ben 262 katolikus, 314 evangélikus, 11 református és 5 izraelita, tehát összesen 592 lakost írtak össze, azaz a katolikus lakosság száma is nőtt, és 11 református (2 család) is beköltözött a faluba. Két év múlva ugyanilyen arányokat látunk (264 római katolikus, 316 evangélikus, akiket ágostai hitvallású evangélikusként írtak össze, 11 református, 5 izraelita lakos).
1916-ban éreztette a háború a hatását, 302 katolikus, 313 evangélikus, 1 református és 3 izraelita lakost regisztráltak: 619 főt.